Elég sok ilyen van, mert hát emberek vagyunk, egyszer-egyszer elkerülhetetlen. Csak egy példa a szöveg problémákra, Szépségben a nyitó képben elég sok pici megszólalásom van és azért az elég nehéz, mert mindig észnél kell lenni, figyelni, hogy mikor jövök én. Abban a blokkban éppen rövidzárlatom volt 2- 3 napon keresztül és fogalmam nem volt, hogy mikor melyik sort kell énekelnem, voltak belőle tévedések, volt, hogy az utánam következő ember sorát énekeltem. Emlékezetes még életem legelső esése is a színpadon. Még stúdiós időszakomban volt, Elisabethet játszottunk. A kávéház képben én akkor még tanulóként átfutottam, mint katonaság, majd amikor vissza felé jöttünk, mint háborús sérültek, én vezettem a sort, a hátamon egy kollégával. A színpad kellős közepén ráléptem a szoknyámra és elestem. A legszebb az egészben az volt, hogy a mögöttem lévők már nem tudtak kikerülni, ezért szép sorjában, mint a dominó rám estek. Én persze próbáltam minél hamarabb felállni, de a hátamon lévő súly ebben megakadályozott. De volt olyan is, hogy a Sweet Charityben, amikor le kellett menni a nézők közé és utána vissza a színpadra, az "akció" közben a fél pár cipőmet a nézők alatt hagytam és bizony a jelenetet félig mezítláb kellett megcsinálni. Úgy gondolom azonban, hogy ezekre az apró bakikra szükség van, mert ezeket jó megbeszélni utána, és együtt nevetni rajta. Andi
|